Ünnepélyes projektnyitó rendezvény Koroncón

 

 A Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület és Regionális Szociális Intézményfenntartó Központ konzorciuma 2018. januárjában egy olyan uniós projekt megvalósításába kezdett, melynek elsődleges célkitűzése az előítéletesség és a hátrányos megkülönböztetés elleni többszintű fellépés, ezzel párhuzamosan a hátránykompenzáció megvalósítása, a társadalmi esélyteremtés biztosítása, ezen keresztül Koroncó településen a társadalmi kohézió nagymértékű növelése.

 

Szalai Lászlóné Adél szakmai vezető köszöntötte a Rákóczi utcai Szolgáltatóházban a résztvevőket, majd Jakus László, a Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület elnöke mondta el gondolatait az ünnepélyes projektnyitó rendezvény résztvevői előtt. „Sokan kérdezik, hogy miért éppen itt és miért éppen ebben a formában valósítjuk meg elképzeléseinket. Egyszerű a válasz: baptista fenntartásban működik nálunk az a családi napközi, amely jó alapot jelent a közös munkához. Koroncón hagyományosan jó az együttműködés, de ezt úgy képzeljük el, mint egy virágoskertet, ami szép, de ha nem gondozzuk folyamatosan, elgazosodhat.”

Jakus László ezek után felolvasta Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő köszöntő üzenetét.

Hári Tibor, a Regionális Szociális Intézményfenntartó Központ igazgatója arra emlékeztetett, hogy a baptistákra hagyományosan úgy tekintenek, mint akiknek jó programjaik vannak, és ha azok folytatására vagy fejlesztésére forrást találnak, azonnal lecsapnak a lehetőségre. „Van itt egy közösség, és nekünk az a célunk, hogy a kapcsolatokat egymással megismerkedve, minden fél számára gyümölcsöző módon alakítsuk. Azt kívánom, együttműködésünk legyen áldásos és tudjunk örülni egymás sikerének.” Az igazgató köszöntője végén jó munkát kívánt a következő 30 hónapra.

Radicsné Kincses Mária polgármester egyebek mellett arról beszélt, jó emberek élnek Koroncón, mindenki segítőkész és tele van tenni akarással. „Azonban természetes, hogy még ennél is többet akarjunk, például javítsunk a generációk közötti együttélés minőségén. Bízom abban, hogy a programok egyre több irányban elindítják a közös gondolkodást annak érdekében, hogy sok koroncóit szolgáljunk tevékenységünkkel. Hiszen az önkormányzat dolgozói számára éppen az a munka a legfontosabb, amit nem saját jólétéért, hanem a közösség érdekében végez. Ragadjunk meg minden lehetőséget azért, hogy jobbakká váljunk!” Végül a településvezető megköszönte a baptista egyház munkáját, hiszen a családi napközi működtetése azért is nagyon fontos a településen, mert Koroncón folyamatosan növekszik a lakosság lélekszáma.

Az ünnepélyes projektnyitót két fergeteges fellépés, a Népdalkör és a Romungro Gipsy Band műsora tette emlékezetessé minden résztvevő számára.             

 

   


A baptista intézmények mindent megtesznek a rászorultak biztonságos ellátása érdekében. Ennek egyik fontos eszköze, hogy sok helyen készítik a szájmaszkokat, és ha tudnak, más módon is segítenek. 

A Seregélyesi Baptista Általános Iskola technikai dolgozói eddig mintegy ezer szájmaszkot készítettek, részben a település lakói részére is, a munka pedig tovább folytatódik. Az alapanyagot saját erőből és vállalkozói adományokból biztosították. Az elkészült maszkokat az önkormányzat polgárőrök segítségével juttatja el a település közforgalmi helyeire, ahonnan a lakók ingyenesen vihetnek belőle. Sajtos József igazgató elmondta, fertőtlenítették az intézményt és az iskola alapítványa által üzemeltetett Pelikán-ház Erdei Iskolát is, utóbbi épületét pedig egy esetleges karantén céljaira felajánlották az önkormányzatnak.

Az ibrányi Baptista Szeretetszolgálat Csicsergő Óvodája és a csepeli Majd Megnövök Óvoda, valamint a nyíradonyi Kölcsey Ferenc Baptista Általános Iskola, Középiskola és Kollégium NOKS dolgozói ugyancsak készítenek maszkokat a szociális szférában dolgozó kollégáknak, valamint a település lakóinak. Az Országos Szociális Segítő Központhoz, illetve a Tábita Alapszolgáltatási Központhoz tartozó munkatársak otthonukban teszik meg ugyanezt. 

A nagyhalászi Csuha Antal Baptista Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola Nagyhalászban állítja össze folyamatosan a maszkokat: naponta mintegy 150-200 darabot. A váci Szorgos Kezek Házának egyik dolgozója pedig „home office” módon varrja az ebben a helyzetben különösen fontos felszerelést. A Katica Családok Átmeneti Otthonában is készülnek a maszkok, adtak más otthonnak is belőle Debrecenben.

A felzárkózó települések támogatása érdekében országos léptékben megindított, többnyire csak „300 falu” elnevezéssel ismertté vált program kapcsán Magy község kérésére egy raklapnyi, 480 liter hypót, továbbá 10 liter fertőtlenítő folyékony szappant juttattunk el az önkormányzat számára.

A debreceni Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola a Diák Boltot a járvány miatt bezárta. Az üzletben található termékeket az iskola felajánlotta a rászorulóknak és kiszállította az intézményekbe – Nagyhalászra, Nyírbogdányba, Tiszaszalkára és Tiszaroffra – és ott vállalták, hogy a napi étkezés mellé, amit elvisznek a családok, kiosztják azokat.