Ünnepélyes projektnyitó rendezvény Koroncón

 

 A Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület és Regionális Szociális Intézményfenntartó Központ konzorciuma 2018. januárjában egy olyan uniós projekt megvalósításába kezdett, melynek elsődleges célkitűzése az előítéletesség és a hátrányos megkülönböztetés elleni többszintű fellépés, ezzel párhuzamosan a hátránykompenzáció megvalósítása, a társadalmi esélyteremtés biztosítása, ezen keresztül Koroncó településen a társadalmi kohézió nagymértékű növelése.

 

Szalai Lászlóné Adél szakmai vezető köszöntötte a Rákóczi utcai Szolgáltatóházban a résztvevőket, majd Jakus László, a Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület elnöke mondta el gondolatait az ünnepélyes projektnyitó rendezvény résztvevői előtt. „Sokan kérdezik, hogy miért éppen itt és miért éppen ebben a formában valósítjuk meg elképzeléseinket. Egyszerű a válasz: baptista fenntartásban működik nálunk az a családi napközi, amely jó alapot jelent a közös munkához. Koroncón hagyományosan jó az együttműködés, de ezt úgy képzeljük el, mint egy virágoskertet, ami szép, de ha nem gondozzuk folyamatosan, elgazosodhat.”

Jakus László ezek után felolvasta Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő köszöntő üzenetét.

Hári Tibor, a Regionális Szociális Intézményfenntartó Központ igazgatója arra emlékeztetett, hogy a baptistákra hagyományosan úgy tekintenek, mint akiknek jó programjaik vannak, és ha azok folytatására vagy fejlesztésére forrást találnak, azonnal lecsapnak a lehetőségre. „Van itt egy közösség, és nekünk az a célunk, hogy a kapcsolatokat egymással megismerkedve, minden fél számára gyümölcsöző módon alakítsuk. Azt kívánom, együttműködésünk legyen áldásos és tudjunk örülni egymás sikerének.” Az igazgató köszöntője végén jó munkát kívánt a következő 30 hónapra.

Radicsné Kincses Mária polgármester egyebek mellett arról beszélt, jó emberek élnek Koroncón, mindenki segítőkész és tele van tenni akarással. „Azonban természetes, hogy még ennél is többet akarjunk, például javítsunk a generációk közötti együttélés minőségén. Bízom abban, hogy a programok egyre több irányban elindítják a közös gondolkodást annak érdekében, hogy sok koroncóit szolgáljunk tevékenységünkkel. Hiszen az önkormányzat dolgozói számára éppen az a munka a legfontosabb, amit nem saját jólétéért, hanem a közösség érdekében végez. Ragadjunk meg minden lehetőséget azért, hogy jobbakká váljunk!” Végül a településvezető megköszönte a baptista egyház munkáját, hiszen a családi napközi működtetése azért is nagyon fontos a településen, mert Koroncón folyamatosan növekszik a lakosság lélekszáma.

Az ünnepélyes projektnyitót két fergeteges fellépés, a Népdalkör és a Romungro Gipsy Band műsora tette emlékezetessé minden résztvevő számára.             

 

   


Szabó Gina klubvezető irányítása mellett 2019. január 25-én, pénteken délután 16 órai kezdettel tartotta meg az új esztendő első összejövetelét a Híd Klub a koroncói Szolgáltatóházban. A találkozón a klubtagok megbeszélték az év várható programjait. Várható témák lehetnek: hagyományőrzés, főzés és egészséges táplálkozás, a régi ételek és a korszerű étkezés, táplálkozási elemek összehangolásának módjai, valamint mentálhigiéné, azaz életünk pillanatnyi érzelmeink és lelkiállapotunk tükrében. A klubtagok javaslatára idén felidéződnek majd a koroncói Szolgáltatóházban a régi játékok és fejtörők is.